Országház 2014: Elnöki fogadótermek kisív
Országház 2014: Elnöki fogadótermek kisív
A budapesti Országház a világ egyik legszebb középülete. Különleges építészeti megoldásait 2012 óta új filatéliai sorozat dolgozza fel és mutatja be. A sorozat részeként 2014-ban megjelenő, nyolc bélyegképet tartalmazó alkalmi kisív az elnöki fogadótermeket illetve azok néhány jellegzetes részletét örökíti meg, középen az Országház-sziluettel díszített szelvény található. Hajdú József művészfotóinak felhasználásával, Domé Eszter grafikusművész tervei alapján az ANY BiztonságiNyomda gyártotta. Az újdonság október 3-tól kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.
A parlamentben 200 dolgozószoba található, köztük a miniszterelnök, a köztársasági elnök és az országgyűlés elnökének fenntartott irodahelységek. A most megjelent kisív bélyegképein a látogatók által ez idáig ismeretlen elnöki fogadótermek kerültek bemutatásra. A címleteken egyrészt a mindenkori miniszterelnök parlamenti dolgozószobája (főemelet 36.), jelenleg a köztársasági elnök parlamenti szobája, valamint a főrendiház volt elnökeinek a fogadóterme (főemelet 67.), ma a háznagy dolgozószobája, illetve ezek részletei szerepelnek. A mindenkori miniszterelnök dolgozószobájában található mahagónibútor-garnitúra 1899-ben készült, Steindl Imre tervei szerint Thék Endre Üllői úti üzemében. A bútor-együttest kiállították az 1900-as párizsi világkiállításon, ahol aranyérmet nyert, és ezt követően került a Parlamentbe. A teljes garnitúrához a most meglévő íróasztal, könyvszekrény, ruhásszekrény, szalonasztal mellett ülőgarnitúra, polc és porcelán mosdószekrény is tartozott. A garnitúrát a több száz – Zsolnay-gyárban készült – eozinfestésű porcelándísz tesz különlegessé.
Megrendelési kód: 2014240040011
(kisív), 2014240060012 (FDC) Megjelenés: 2014. október 3. Össznévérték: 1600 Ft
Nyomdai eljárás: ofszet
Példányszám: 50.000 db
A kisív
vágási mérete: 128 mm x 128 mm, a benne található bélyegek perforálási mérete:
35,9 x 36 mm Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda
Fotó: Hajdú József
Tervezőművész: Domé
Eszter