Magyar szentek és boldogok I.

Magyar szentek és boldogok I.

A magyar szentek és boldogok tematikát a Magyar Posta több évre áthúzódóan bélyegkibocsátásán keresztül mutatja be. Az első kisív bélyegképein a Szepeshelyi Szent Márton-főoltár magyar királyszenteket ábrázoló táblája látható, rajta: Szent László, Szent Imre és Szent István. A kibocsátás különlegessége, hogy a kisív alapváltozata mellett speciális változat és egyszín-nyomat is megjelenik. Kara György tervei alapján a Pénzjegynyomdagyártotta. Az újdonság augusztus 14-től kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Szentek és Boldogok speciális

A boldoggá avatás és a szentté avatás annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok társaságába. III. Sándor pápa volt az első, aki megkülönböztetett egyetemesen elismert szenteket és helyi tiszteletnek örvendő boldogokat. Ekkortól használják megkülönböztetésre a sanctus (szent) és a beatus (boldog) terminusokat. A boldoggá avatás és a szentté avatás részletes rendjét VIII. Orbán pápa határozta meg, s ez csekély változtatásokkal máig érvényes. Magyarország máig több mint 50 szentet és boldogot adott a világ katolikus közösségeinek. A filatéliai sorozat első darabja a magyar királyszenteket ábrázolja. Az egyforma magas, gondosan megmintázott figurák statikusságát egymás felé hajló attribútumok dinamizmusa ellensúlyozza. Heraldikailag jobbról a középkorú, liliomos pártázatú koronás Szent László áll. Középen az átszellemült arcú, fiatal Imre herceg látható. Mellette bal oldalt az idős, tiszteletet parancsoló Szent István király áll. Páncélzata Luxemburgi Zsigmond korát idézi, jobb kezében hosszúszárú arany jogart, baljában hatalmas országalmát tart.

(Forrás: dr. Kerny Terézia: A Szepeshelyi Szent Márton-főoltár magyar királyszenteket ábrázoló táblája c. írása)

Szentek mix

MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK I.
Megrendelési kód: 2013190040011 (alapváltozat),2013190060012 (FDC), 2013240040011 (speciális változat), 2013251040011 (szett)
ŸMegjelenés: 2013. augusztus 14.
Névérték: 1.800 Ft. Ÿ A szett eladási ára 4.100 Ft.

Az alapváltozat ofszet eljárással készült. A speciális változat esetében az ofszet eljárás kiegészült aranyozott motívumokkal, melyeket diffrakciós fólia és dombornyomás emel ki, ezáltal a kisív felülete csillogó lett.

Példányszám: 20.000 db(alapváltozat), 10.000 db (speciális változat), 5.000 db (egyszín-változat).

A szett ötezer példányban készült, és az 1-5.000 sorszámú speciális és annak szintén sorszámozott egyszínű filatéliai változatát tartalmazza. Utóbbi kizárólag a szett részeként vásárolható meg.
ŸAz egyszín-nyomat levélpostai küldemények bérmentesítésére nem használható!Ÿ

Perforálási méret: 40x40 mm
Vágási méret: 145x155 mmŸ
Gyártó: Pénzjegynyomda
Fotó: Czimbal Gyula
Tervező: Kara György

 

Kapcsolódó oldalak