Birkózó-világbajnokság, Budapest
Birkózó-világbajnokság, Budapest
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a 2013. szeptember 16-22. között Budapesten, a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő Birkózó-világbajnokságot. A bélyegkép középpontjában két birkózó sziluettje látható, a háttérben a világbajnokságnak otthont adó Budapest néhány nevezetességének kontúrjai fedezhetők fel. Berky Péter(1973-2013) tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda200.000 példányt készített belőle. A bélyegújdonság augusztus 2-tól kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.
Az ókori olimpiákon három formában is szerepelt a sportág: maga a birkózás, a pankráció, valamint az öttusa egyik ága. A 19. század második felétől alakult ki egységes szabályokkal és versenyrendszerrel a mai értelemben vett versenybirkózás. Az 1896-ban Athénban újtára indult, újkori olimpia alapító sportága. A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) 1912-ben alakult, és ma már mintegy 180 tagországot tömörít magába. A birkózás olyan küzdősport, ahol tilos bármilyen eszközhasználat, ütés vagy rúgás, csak az ellenfél földhöz szorításával, vagy „fogások” végrehajtásával lehet győzelmet elérni. A puha, kör alakú küzdőtéren két versenyző küzd egymás ellen, testhezálló ruhában és cipőben. A birkózás két résztvevő közötti vetélkedés, amely arra irányul, hogy egyikük akaratát fizikai eszközökkel a másikra kényszerítse. A birkózó célja az ellenfél két vállra fektetése, vagy a pontozók által értékesebbnek tartott, a szabályokban rögzített fogások végrehajtása. A férfiak kötött- és szabadfogásban, a nők pedig a szabadfogás szabályai szerint versenyeznek. A nemzetközi megmérettetés 4 korosztályban zajlik. A felnőtteknél hét súlycsoportot különböztetnek meg. A mérkőzések két 3 perces menetből állnak. A győztes az, aki több pontot gyűjt, vagy tussal, illetve technikai tussal hamarabb fejezi be a mérkőzést. Minden mérkőzésen három bíró közreműködik: a szőnyegelnök a szőnyeg egyik oldalán asztal mellől figyeli a mérkőzést; a pontozóbíró vele szemben ülve figyel, és pontozza az akciót; a szőnyegen pedig a vezetőbíró irányítása mellett birkóznak az ellenfelek. A magyar birkózók eddig 100 aranyérmet nyertek: 19 olimpiait, 25 világ- és 56 Európa-bajnokit. Weisz Richárd 1908-ban szerezte meg az első olimpiai bajnoki címünket. A magyar birkózás ma is a világ élvonalába tartozik. A sportág londoni olimpiai éremtáblázatán a 7. helyet szerezte meg, megelőzve a birkózó-nagyhatalmak egész sorát.”
BIRKÓZÓ-VB
2013180010011 (bélyeg), 2013180060012 (FDC)
Megjelenés:
2013. augusztus 2.
Névérték: 360 Ft
Példányszám: 200.000(50
bélyeg/ív)
A bélyeg perforálási mérete: 30,69x45 mm
Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda
Tervező: Berky Péter