150 ÉVE ÁLLT SZOLGÁLATBA AZ S. M. S. LEITHA MONITOR
A Magyar Posta bélyegkibocsátással emlékezik meg az S. M. S. LEITHA MONITOR szolgálatba állításának 150. évfordulójáról. A sorszámozott alkalmi bélyegblokk perforált és vágott változatban, Hefelle Glória grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomdában készült. Az újdonság 2022. május 17-én kerül forgalomba. A megjelenés napjától kezdve megvásárolható az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.
Az S. M. S. LEITHA, vagy közismert nevén LAJTA MONITOR a legrégebbi úszóképes osztrák–magyar hadihajó. 2010. augusztus 20-i ünnepélyes újra keresztelése óta a LAJTA MONITOR MÚZEUMHAJÓ nevet viseli. 1870-1872 során építették Magyarországon. 1871. május 17-én bocsátották vízre, 1872. október 13-án állították szolgálatba és 1876. december 8-án esett át a tűzkeresztségen, amikor testvérhajójával (S. M. S. MAROS) együtt tűzpárbajt vívtak az akkor még török kézben lévő belgrádi erőddel. Több alkalommal került bevetésre az első világháború időszakában. Az 1920-as évek-től 1994-ig, több mint 70 évig a dunai folyamszabályozásban elevátorhajóként látták hasznát.
Szolgálati ideje alatt többször felújították, átépítették, modernizálták, de a hajótest eredeti szerkezete jelentős mértékben nem változott meg. 1992. november 1-jén védetté nyilvánították, és 1993. október 6-ától a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményébe került. Széles körű hazai összefogással és az Európai Unió támogatásával 1996 és 2010 között több lépésben, az 1888 és 1893 közötti állapotában állították helyre. A LAJTA MONITOR MÚZEUMHAJÓ nemzetközi jelentőségű haditechnikai és hadtörténeti relikvia, a világ legrégebbi folyami páncélos hadihajója, a Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajója.
A blokk bélyegképén fent az egykori hajó képe, alatta pedig a hajótest – fordított állású – oldal- és felülnézeti szerkezeti rajzai láthatók. A blokk keretrajzán a mai, felújított hajó található a háttérben az Országház épületével, utalva ezzel arra, hogy a nemzetközi jelentőségű technika- és hadtörténeti emlék 2014 óta múzeumhajóként itt érthető el és látogatható az idegenforgalmi szezonban. A bélyegblokkhoz kapcsolódó alkalmi borítékon az egykori monitor bélyegképen is bemutatott, nagyobb méretű képe ismétlődik. A bélyegző grafikáján az S. M. S. LEITHA szolgálati bélyegzőjére utaló stilizált rajz látható.