Máltai Szeretetszolgálat
25 ÉVES A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT
A Magyar Posta forgalmi bélyeg
kibocsátásával köszönti a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot alapításának 25.
évfordulóján. A bélyegkép középpontjában a közismert jelkép látható, amit az a
jelmondat foglal keretbe, amely már több mint kilencszáz éve minden máltai
szervezet jelmondata a világon: „Tuitio
fidei et obsequium pauperum – A hit védelme és a szegények szolgálata”.
A
bélyeghez tartozó alkalmi borítékon a szervezet tevékenységeinek néhány
jellegzetes életképét, az alkalmi bélyegzőn pedig a jubileumi logót foglalta
egységbe Kara György bélyegtervező
grafikusművész. A 300 Ft névértékű bélyeg a Pénzjegynyomda
Zrt-ben ofszet-lakk és dombornyomás kombinációjával készült, példányszáma a
forgalmi igények alapján kerül meghatározásra. Február 4-től kapható a kijelölt
postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes
áruházából is.
1987
őszén találkozott a Zugligeti Szent Család Plébánián a Németországban élő
Csilla Freifrau von Boeselager és Kozma Imre plébános. Mindketten a szegények
támogatásának lehetőségeit keresték: hiányosan felszerelt kórházakról,
szociális otthonokról, a kisnyugdíjasok, a több gyermeket nevelő családok
megélhetési gondjairól, az erkölcsi értékrend, a lelki élet zavarairól és a
segítségnyújtás módjairól beszélgettek. Ennek eredményeként, a Szuverén Máltai
Lovagrend kilenc évszázados eszméje szellemében 1988 decemberében alakult meg
Németországban az Ungarischer Malteser Caritas-Dienst. A magyarországi
segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. február 4-én alakult,
alapító elnöke Kozma Imre atya. A szervezet jelképe a nyolcágú máltai kereszt,
mely az evangéliumi nyolc boldogságot jelképezi.
Nagyszabású
segítő- és mentőakciói során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számtalan
szervezettel működik együtt, társadalmi elismertsége kiemelkedően magas. Komoly
szerepet tölt be a hajléktalan emberek gondozásában, egyedülálló programot
indított a testi és szellemi fogyatékkal élő emberek támogatására, fontos
szerepet tölt be az idősgondozásban és a kilátástalan helyzetben lévő családok
felkarolásában. A szervezet nagy hangsúlyt fektet az elhagyott, árva és
veszélyeztetett gyerekek, fiatalok gondozására.
A
Magyar Máltai Szeretetszolgálat – csaknem nyolcezer taggal, hét regionális
szervezetben és százötven helyi csoportban tevékenykedve –
Magyarország egyik legnagyobb civil szervezete.
Forrás: maltai.hu
MAGYAR
MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT:
Megrendelési kód: 2014020010031 (bélyeg),
2014020060032 (FDC)
Megjelenési időpont: 2014. február 4.
Névérték:
300 Ft
Példányszám: forgalmi igények alapján
Perforálási
méret: 30 x 30 mm (50 bélyeg/ív)
Gyártó: Pénzjegynyomda Zrt.
Tervezőművész: Kara György