125 éves az MTK
125 ÉVES AZ MTK
A
Magyar Posta – alapításának 125. évfordulója tiszteletére – alkalmi bélyeg kibocsátásával
köszönti a Magyar Testgyakorlók Körét, közismert nevén az MTK-t. A bélyegkép
középpontjában a klub 2013-ban bevezetett új emblémája látható. A filatéliai
újdonságot Borbély Ferenc Gusztáv grafikusművész
tervei alapján az ANY BiztonságiNyomda gyártotta. November 5-étől
kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar
Posta internetes áruházából is.
„H
azai és nemzetközi viszonylatban is az egyik
legismertebb és legeredményesebb magyar sportegyesületet, a Magyar
Testgyakorlók Körét, az MTK-t 125 éve, 1888. november 16-án alapították meg
fiatal sportemberek. A megalakuláskor a torna mellett – teret engedve más
sportágaknak is – létrehozták az atlétikai, a birkózó, a kerékpár, a súlyemelő,
később az úszó és a vívó szakosztályt.
1901-ben megkezdte működését a labdarúgó szakosztály, az MTK
azóta is legnépszerűbb szakosztálya. A futballisták 23 első osztályú magyar
bajnokságot nyertek, 12 alkalommal elhódították a Magyar Kupát, kétszeres Közép-európai
Kupa győztesek, VVK bronz és KEK ezüstérmesek. Az MTK számos kiváló játékost,
korszakos egyéniséget – mint Orth György, Hidegkuti Nándor, Lantos Mihály,
Sándor Károly – adott a magyar labdarúgásnak.
1905-ben Brüll Alfrédot, az európai műveltségű nagyiparost
választották meg az MTK elnökének, aki közel 40 évig állt az egyesület élén. Az
MTK iránti rajongásával, valamint nagylelkű anyagi támogatásával nemzetközi
hírűvé fejlesztette az egyesületet.
Az MTK volt az első hazai többszakosztályos sportegyesület, az
MTK-ban kaptak először szavazati jogot az ifjúsági sportolók és hazánkban
először az MTK-ban nyert polgárjogot a nők sportolása. Az MTK-ban dolgoztak
először külföldi edzők és versenyeztek más nemzetiségű sportolók. Az egyesület
számos sportág – asztalitenisz, birkózás, kerékpározás, ökölvívás, súlyemelés,
úszás – hazai elterjesztője és első országos bajnokságainak megrendezője volt.
A felsoroltakon túl számos országos sportági szövetség megalakításában játszott
vezető szerepet.
A II. világháborút megelőző években és a világégés idején a
zsidóüldözések miatt szörnyűségekkel kellett megküzdenie a klubnak. A
holokauszt iszonyú emberáldozatot követelt az MTK sportolóitól, edzőitől,
híveitől. A világháborút követő években a kommunista diktatúra a többi
történelmi múltra visszatekintő sportegyesülethez hasonlóan az MTK-t is
meggyötörte. A történelmi viharok közepette is sikerült azonban a klub
szellemiségét mindvégig megőrizni.
Az elmúlt 125 év alatt megszámlálhatatlan sportsiker, kiemelkedő
sporteredmény, győzelmek kapcsán érzett öröm és néha bizony a kudarcok okozta
bánat érzése kapcsolódott az MTK nevéhez. A klub nevéhez, ismert és kevésbé
ismert „emtékás” sportolók, edzők nevéhez. Azoknak a nagyszerű sportembereknek
a nevéhez, akik kemény, a lehetetlent nem ismerő munkával öregbítették az MTK
hírnevét.
Az MTK sportolói a klub fennállásának eddigi 125 esztendejében a
nyári olimpiai játékokon 33 arany-, 28 ezüst- és 21 bronzérmet, sakk olimpián 8
arany-, 13 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek. Az MTK versenyzői napjainkig
világbajnokságokon 179 arany-, 141 ezüst- és 116 bronzérmet, Európa-bajnokságokon
83 arany-, 76 ezüst- és 63 bronzérmet nyertek. Az MTK a 33 olimpiai bajnoki
címmel a nemzetek összesített eredménylistáján a 33. helyén állna.” (Forrás:
MTK)
125
ÉVES AZ MTK:
Megrendelési kód: 2013230010011 (bélyeg),
2013230060012 (FDC)
Megjelenési időpont: 2013. november 5.
Névérték: 400 Ft
Példányszám: 150.000 db
Perforálási méret: 30x40 mm (50 bélyeg/ív)
Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Tervezőművész: Borbély
Ferenc Gusztáv