Negyedik a Posta az ESG lista környezeti rangsorában
Idén először rangsorolta ESG, azaz környezeti (Environment), társadalmi (Social) és irányítási (Governance) dimenziók mentén a magyarországi nagyvállalatokat a Planet Fanatics’ Network fenntarthatósági tanácsadó cég és a HVG. Az ESG-lista top 25 címmel megjelent kutatás elsődleges célja, hogy felmérje, mennyire működnek fenntarthatóan a legnagyobb hazai cégek, mit tesznek társadalmi, környezeti és vállalati szempontból, azaz a jövő érdekében.
2023. május 26.
A Magyar Posta az ESG lényegét jelentő három fő dimenzió közül a környezeti szempontú rangsorban az előkelő negyedik helyen végzett, a Magyar Telekom, az MVM-csoport és a Richter Gedeon mögött. A környezeti szempontú elemzésben a szakértők első körben azt nézték, hogy van-e az adott cégnek környezetirányítási rendszere, klímacélja, és az megfelel-e a tudományos sztendereknek, majd azt vizsgálták, hogy mekkora az árbevételhez viszonyított szén-dioxid kibocsátása, mekkora a megújuló energia aránya a teljes energia fogyasztásban, és milyen az árbevételhez viszonyított üzemanyag-intenzitás változása.
A Magyar Posta a másik két vizsgált terület (társadalmi, illetve gazdaság-irányítási) rangsorában is a top 10 vállalat között szerepel, és az összesített listában, mely mindhárom szempontot figyelembe veszi, a 8. legjobbnak bizonyult az elemzésben figyelembe vett 107 vállalat közül.
A Magyar Posta deklaráltan energia- és környezettudatos vállalat, folyamatosan keresi, hogy mely területeken tud energiát megtakarítani, és hogyan tudja a környezetterhelést minimalizálni. A környezetvédelmi eredményeiről a Global Reporting Initiative standard által meghatározott kulcsmutatók mentén rendszeresen beszámol fenntarthatósági jelentéseiben, melyek
a cég honlapján elérhetőek, és csatlakozott az ENSZ égisze alatt működő UPU (Egyetemes Postaegyesület) klímavédelmi programjához is.
Magyar Posta Zrt.