Hivatalos irat

posta_eloszto_level

TÚL A FORMALITÁSOKON

Állami vagy önkormányzati szervek, valamint jogszabályban meghatározott egyéb szervek, személyek jogszabályban meghatározott eljárásaiban vehetik igénybe a hivatalos irat szolgáltatást. Ugyanakkor megfelelve annak a kívánalomnak, hogy az ilyen módon kézbesített küldemények feladásához vagy kézbesítéséhez, illetve annak megkísérléséhez vagy azok időpontjához jogszabály jogkövetkezményt fűz vagy határidő számításának alapjául szolgál.

MILYEN ELŐNYEI VANNAK A HIVATALOS IRATNAK?

  • Megkülönböztetett kezelés

A hivatalos iratként feladott küldeményt kétszer kíséreljük meg házhoz kézbesíteni. A küldemény kézbesítéséről minden esetben visszaigazolást kap a feladó elektronikus kézbesítési igazolás formájában, mely bizonyító erejű okiratnak számít. Ügyfeleinknek igény esetén, lehetőségük van rendszereinkből kinyomtatott, elektronikus kézbesítési igazolás hiteles papíralapú másolatát is kérni a Posta szolgáltatások Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott díj ellenében.

  • Kedvező feltételekkel vehető igénybe

Igény esetén kedvező feltételekkel szerződést köthet, így akár utólagos fizetési lehetőséget is választhat. Szolgáltatásunk az ország valamennyi postáján igénybe vehető, amennyiben 2 kg-os tömeghatárt nem lépi át a küldemény. 2 kg-ot meghaladó tömeg esetén az érintett szolgáltató helyek listáját honlapunkon itt találja. A hivatalos irat feladható saját kézbe szolgáltatással is.

Mit kell még tudni a küldemény feladásáról?

A hivatalos iratok ajánlott küldeményként tértivevény többletszolgáltatás igénybevételével adhatók fel. A többletszolgáltatások díját tartalmazza az alapár. A hivatalos iratok esetében már kizárólag elektronikus feladójegyzékkel történő feladás lehetőségét biztosítjuk. A feladó a küldemény burkolatán köteles megjelölni, hogy eredménytelen házhoz kézbesítés esetén a szolgáltató a jogosult átvevőt milyen típusú értesítővel tájékoztassa.

MILYEN ÁRON VEHETI IGÉNYBE?

A hivatalos irat díja megtalálható a Posta szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei oldalon, de érdeklődhet a postákon is.

HOVÁ FORDULHAT TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT?

Keresse Ügyfélszolgálatunkat:
Lakossági ügyfeleink: 06-1-767-8282
Üzleti ügyfeleink: 06-1-767-8272 telefonszámon vagy e-mailben!

További hasznos tudnivalók