A kiállítás egy 18. századi barokk műemlék épületben mutatja be a magyar postaszállítás
történetét eredeti járművekkel, makettekkel és modellautókkal. A Postamúzeum
balatonszemesi kiállítóhelyének múzeumi története 1962-ben kezdődött.
Az 1700-as évek végétől a Budát az Adriai-tengerrel összekötő postaút fontos állomása volt Falu Szemes, ám a Déli Vasút megépülésével, az 1860-as évektől megszűnt az útvonalon a lófogatú postai küldemény- és személyszállítás, így a lóváltóhelyre sem volt tovább szükség. Az állomás megszűnése után az istállót a tulajdonos Hunyady család majorsági épületként használta tovább, majd 1948-ban a család birtokait államosították. A hatvanas évek elején a Somogy Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala felújíttatta a „postaistállót”, majd az épületet átadta a megyei múzeum kezelésébe, amely a Postamúzeumot kérte fel kiállítások rendezésére az egykori postai lóváltóállomás helyén. Az első kiállítást 1962. augusztus 4-én nyitották meg posta- és bélyegtörténeti különlegességekkel, majd egy év múlva a Bélyegmúzeum Térfi-gyűjteményéből láthattak válogatást az érdeklődők. Ezután hosszabb-rövidebb ideig látható időszaki tárlatokat rendeztek különböző postatörténeti témákban, majd 1986- tól a kiállítások állandó témája – a hely korábbi funkciójához kapcsolódva – a postai szállítójárművek története lett, és a jelenleg látható kiállítás is a postai szolgáltatások alkalmával igénybe vett szállítójárművek történetét, műszaki fejlődését és alkalmazási területük változásait követi nyomon eredeti járművek és makettek bemutatásával. A múzeum szinte az első pillanattól használta az egykori istálló előtti udvart is. Szabadtéri kiállítás nyílt delizsánszokkal, kariolkocsikkal, később gépjárművekkel egy esőtetővel ellátott színben, majd a kiállítás része lett egy 20. század eleji kéttengelyes vasúti mozgópostakocsi is
1990-től a nyitott oldalú színt a múzeum téli zárvatartási idejére ponyvával zárták le, 2004-ben pedig a környék népi építészetének jellegzetességeihez igazodó, két oldalról zárt – a mozgópostakocsit is befogadó – lábaspajtát építtetett a múzeum az egyre gyarapodó járműgyűjtemény bemutatására. Mára ez a hely is kevés, több járművet már nem tudunk itt bemutatni, pedig a látogatók nagyon szeretik a járműtörténeti kiállításokat. A közlekedéstörténeti gyűjtemények talán azért vonzóak, mert a műszaki fejlődést nem adatokként, hanem kézzelfogható élményként mutatják be, ahol a kezdeti formák a közelmúlt utcai látványával keverednek, és a gépszag vagy a jól ismert motorhang nosztalgikus hangulatot idéz, miközben a tárgyak a technikai fejlődésen keresztül mesélik el társadalmunk közös történetét.
. A múzeum kertjében 2005-ben kapott helyet Trischler Ferenc Hírközlési emlékműve, amely Európában egyetlenként állít emléket a postai, távközlési és műsorszórási szolgálatuk közben elhunyt dolgozóknak. A kompozíció egy veszélyes pillanatokat, megtörtént baleseteket, rablótámadásokat megörökítő életképeket ábrázoló bronzkapuból és egy társait gyászoló postásalakból áll. Várjuk szeretettel idén nyáron is keddtől vasárnapig a postai járművek iránt érdeklődőket Balatonszemesen a Postamúzeumban!