Postart_program_csoportkép_1920x400

Finish-ben a Postart Program

Végéhez közeledik a Postart néven indított postahelyi vezető-utánpótlási program. Májustól már megkezdik az egyéves elméleti képzésen és gyakorlati oktatáson részt vett fiatalok a munkájukat a postákon, ahol különböző vezetői pozíciókban tudják megszerzett tudásukat hasznosítani.

2022 májusában indította el a Magyar Posta Zrt. a Postart Programot, melynek alapvető célja, hogy új, motivált, rátermett fiatal diplomás munkaerőt vonzzon a vállalathoz, és a postahelyi munkatevékenységek elsajátítását, majd a vezetői feladatkörök megismerését követően a vezetői utánpótlás tudatos kiépítését valósítsa meg.

12 lelkes junior menedzser vesz részt a képzésben, akik már sikeres szakmai vizsgákat is tettek, és jelenleg a postai menedzselési feladatokkal ismerkednek. A program ezen második szakaszában az egyes szakterületek feladatait, a postahelyek menedzseléséhez kapcsolódó tevékenységeket a szakterületek vezetői, szakértői mutatják be a fiataloknak, a postahelyek vezetői pedig a gyakorlatban ismertetik meg egy-egy posta mindennapjait, vezetői szemszögből. Ezt követően - egy záróvizsgát megelőzően - a területi igazgatóságok és a vezérigazgatóság egyes területeinek munkájával fognak megismerkedni egy rotációs program keretében.

A fiatalok izgatottan várják, hogy a program befejezését követően milyen területen, melyik postán fogják folytatni postai pályafutásukat. A területi igazgatóságok vezetői, a területi üzleti partnerek támogatása mellett a junior menedzserekkel folyamatosan egyeztetve keresik a legoptimálisabb jövőbeni lehetőségeket, ahol az egy év felkészítés során megszerzett tapasztalataikat, tudásukat leginkább tudják kamatoztatni, és ami találkozik egyéni érdeklődésükkel is.

A Magyar Posta Zrt. büszke a felfedezettjeire, akik kitartóan és elkötelezetten vesznek részt a programban, és bízik benne, hogy a fiatalok megtalálják útjukat a vállalatnál.