Postas_peldakep_blogra_1920_400

Egy csipet odafigyelés

Nem túlzás azt állítani, hogy Kovács Zoltán Kerekegyháza legnépszerűbb postása, akit tavaly lakossági jelölést követően Postás Példakép-jelöltté választott a szakmai zsűri. Ugyan nem ő szerezte a legtöbb szavazatot, de a Bács-Kiskun megyei település lakóinak körében minden kétséget kizárólag ő a nagybetűs postás, akit öt évvel ezelőtt, már az első munkanapján a szívükbe zártak.

2022. június 2..

– Korábban a megyei lap, a Petőfi Népe terjesztője voltam. Egy ismerősöm említette 2016 októberében, hogy a helyi postán munkaerő-felvétel van, én pedig kapva kaptam a lehetőségen, és jelentkeztem. A döntésemet azóta sem bántam meg, nagyon szeretem az itt élőket, és öröm számomra, hogy értük dolgozom – mondja a kerekegyházi kézbesítő, aki biciklivel járja a körzetét a városban, naponta átlagosan 20 kilométert tölt drótszamara nyergében. Néha helyettesít is, ilyenkor gépkocsival viszi a küldeményeket a tanyavilágba. Mint mondja, a kézbesítői munka egyáltalán nem könnyű, hatalmas a felelősség, és mindig van valami új, amit meg kell tanulni, de nem cserélné el semmiért.

Postas_peldakep_blogra_360x235Ügyfelei ragaszkodnak hozzá, a legtöbbször meg sem várják, hogy csengessen, már a kapuban állnak, hogy beszélhessenek vele. Zoltánnak egy-két jó szava mindig van mindenkihez. Főként az idősek igénylik a beszélgetést, őt pedig az sem zavarja, ha emiatt néha kicsit tovább tart a munka, a küldemények előbb-utóbb úgyis elfogynak, de az emberek szeretete, a velük való kapcsolat számára mindennél többet ér.
– A kézbesítés nem csak egy szakma, a postás egy kicsit olyan, mint egy szociális munkás: ha kell, akkor segít, legyen szó akár bevásárlásról vagy egy nyikorgó zárról, amelyet meg kell kenni. Egy csipet odafigyelés nem kerül semmibe. A munkám talán legnagyobb fizetsége az az öröm, amit adok és kapok – vallja Zoltán.

Mindezek mellett mégis nagyon megérintette ügyfelei gesztusa, hogy jelölték a Postás Példakép díjra. A jelölésről munkatársaitól szerzett tudomást, és nagyon meghatódott a kerekegyházi és a megyei lakosok összefogásán. Ez bizonyítja, hogy az elmúlt években kialakult jó kapcsolat kölcsönös.
– Mindenkit ismerek a körzetemben, fiatalokat és időseket is. Jó érzés, hogy az emberek szeretnek, megbecsülnek, és megbíznak bennem. Ez a jelölés az elmúlt öt évem legnagyobb ajándéka! – mondja.