„ÖNMAGAMNAK ÉS A KÖZÖNSÉGNEK SZERETNÉK MEGFELELNI” - Egy csésze kávé Zoltán Erikával

A postás bulik nagy kedvencét, Zoltán Erikát számtalanszor az év énekesnőjének választották. 18 arany-, 3 platina-, 2 gyémántlemez tulajdonosa, több mint másfél millió eladott lemez jelzi karrierjét. Azon emberek közé tartozik, akik mindig pozitívan gondolkodnak, jókedvűek. Mindenkihez van egy kedves szava, akármit is hoz az élet.

Kezdjük a legelején: zenei vénával megáldott családból származol. Te mégis először divattervezőként képzelted el a jövődet. Mikor határoztad el, hogy énekes leszel?
Anyukám szerint már óvodásként is elég tudatos voltam. Délutánonként felálltam az asztalra, nézőteret csináltattam a társaimnak, és énekeltem nekik. Emlékszem, amikor Kovács Katit láttam fellépni a tévében, akkor határoztam el, hogy ezt szeretném én is csinálni. Innentől anyukám tudatosan készített fel erre az életre. A zene és a tánc szeretete genetikailag is belém kódolódott, hiszen a nagymamám remekül zongorázott, apukám bármilyen hangszert meg tudott szólaltatni, és édesanyámé volt a tánc szeretete, illetve operaáriákat énekelt. Így kezdésként beírattak balettiskolába, majd a XVIII. kerületi zeneiskolába járattak, ahol rögtön elkezdtem zongorán is tanulni.

Gimnazistaként bekerültél a legjobb tánciskolába, és profi táncosnő lettél. Szűcs Judit első országos turnéján is felléptél, de mi történt 1980 és az 1986-os siófoki Interpop Fesztivál között, amelyen a Szerelemre születtem című dallal közönségdíjat nyertél?
Erről nem sok szó esik. 1980 májusában ért véget a turné, ebben az időben ismerkedtem meg az első férjemmel, Joós Pistivel, aki szintén táncos volt. A következő két évben már együtt dolgoztunk Judittal. Sokszor az akkori NDK-ba mentünk fellépni. A következő években Karda Bea táncosai voltunk. Ezt követően saját esti énekes-táncos-artista show-ra kaptunk felkérést külföldön, amihez még csatlakozott két lány: Pászti Lilla, később a Skála háziasszonya, és Kel¬ler Erzsi, akiből pedig R-GO-gida lett. Ezzel Siófokon is végigcsináltunk két nyarat az akkori Capri Bárban. A nagy zenekarok a szabadtéri koncertek után tértek be ide, ahogy egyszer 1984-ben a Neoton Família is. Ekkor Pásztor László figyelt fel rám. Azt ígérte, ha egyszer mással is dolgozhat, akkor újra megkeres, és így is lett. 1985-ben engedélyt kapott egy dal írására más előadó számára is az 1986-os Interpop Fesztiválra. Ekkor született meg a Szerelemre születtem című dal. A szám olyan siker lett, hogy a fellépéseken két Madonna- és Olivia Newton John-dal mellett négyszer énekeltem el ezt is. Aztán elkészült az első lemezem is.

Öt album után 1993-ban kitérőt tettél Angliába, ahol a Blue Pearl albumodat rögzítettétek Erica C néven, amely más hangzásvételű, mint a korábbiak. Mennyire volt más ott dolgozni, mint itthon?
Második férjem, Kátai Robi beszélt rá. 1993 nyarán mentünk ki Londonba. Intenzív és nagyon élménygazdag időszak volt mindkettőnk számára. Amíg én stúdióban voltam, addig Robi napi több órát járt táncot tanulni. Hatalmas élmény volt kint dolgozni.

Ez az album nemzetközi piacra is készült, ezért is volt a névváltás. Sőt az It’s all right videoklip nemzetközi díjakat is nyert. Abban az időben vágytál nemzetközi karrierre?
Nagyon. Már az album előtt jóval korábban, a cannes-i Midem Fesztiválon figyelt fel rám egy német kiadó, amelyekkel nagyon jól haladtak az egyeztető megbeszélések, de végül sajnos nem lett belőle semmi. Ezzel az albummal lehetőség lett volna betörni az európai piacra, de nem volt mögötte elég promóció, an¬nak ellenére, hogy két dalnak a klipjét is játszotta az MTV zenei csatorna. Ez persze nagyon sokat lökött a tánciskolán, mert a fiatalok látták ezeket, aminek hatására mindenki a Zoltán Erika táncstúdiójában szeretett volna tanulni, volt olyan év, amikor harmincezer növendékünk volt.

Mit gondolsz, mi volt a sikered titka az induláskor, és mi a titka annak, hogy a koncert-naptárad most is tele van?
Az emberség nagyon fontos. Azt gondolom, hogy nekem a közönség a főnököm, nekik kell megfelelnem. Minden emberi kapcsolat arról szól, hogy tisztelni kell egymást. Csak önmagamnak és a közönségnek szeretnék megfelelni.

Sok kötődésed van a Magyar Postához. Elég, ha azzal kezdem, hogy Pf. 186. Hogyan és miért született meg ez a dal?
Kőbányán laktam, és az ottani postán ez a létező postafiókom volt. Ez a dal tulajdonképpen a reklámja volt, hogy erősítsük, engem ott lehet „megtalálni”.

A nyolcvanas és kilencvenes években napi három postászsáknyi rajongói levelet kaptál. Hogyan lehetett ezt feldolgozni?
Szinte naponta kaptam a telefont a postáról, hogy menjek, mert nem férnek el a levelektől. Akkoriban nem volt más formája annak, hogy kapcsolatba lépje¬nek velem. Eleinte próbáltam elolvasni és megválaszolni a leveleket, de ez egy lehetetlen küldetés volt. Egy rajongóm felajánlotta, hogy ő segít nekem, és csak az olyan leveleket hozta hozzám, amelyekben volt valami személyes, és nekem kellett válaszolni. A többit ő kezelte, nekem csak ezrével kellett aláírnom az autogramkártyákat.
Egyébként a mai napig kapok visszaigazolást fellépéseken, hogy „nekem annak idején válaszoltál, és olyan jó érzés volt, mert nagyon sok mindenkinek írtam levelet, de csak te válaszoltál vissza”.

Az elmúlt években hat fellépésed is volt postásoknak. A tapsból, a mosolyokból, közös éneklésből te érzed, hogy mennyire szeretnek, de te hogy látod a postát, a postásokat?
Elsősorban díjátadókon találkoztam a postásokkal, és ott azt láttam, hogy a posta lehetővé teszi, hogy hosszú távra tervezzenek a munkatársak, hiszen volt, aki a 40 éves jubileumi díját vette át.
Azt gondolom ezért, hogy a vezetés mindent megtesz azért, hogy közösséget építsetek. Ez főleg a tavalyi sárkányhajó-versenyen tűnt fel, ahol a csapatok egyenpólóban együtt énekelték velem a slágereket. Nagyon meglepő volt, hogy a posta ilyen remek programokat szervez, ahol a menedzsment együtt versenyez a munkatársakkal.

Azt mondják, mindenkinek van egy postás rokona. Neked is?
A nagypapám a Határ úti postán dolgozott középvezetőként, és a nyári szünetben nagyon sok időt töltöttem nála. Érdekeltek az irodista dolgok, imádtam pecsételni, és azt mondtam neki, hogy én is postás akarok lenni.

Jársz egyébként postára? Milyen szolgáltatásokat veszel igénybe?
Ma már Robikám intézi a postán az ügyeket. Sok mindenben vagyunk múlt századiak, így rengeteg szolgáltatást igénybe veszünk: csekkeket adunk fel, hivatalos levelekért kell bemennünk. Néha kérnek tőlem ma is születésnapra egy aláírást, és akkor inkább egy CD-t dedikálok, borítékolok be és küldök el ajándékba postán, hiszen ennek tudom, hogy nagyon örülnek. Lottót is itt adunk fel, és az újságokat is a postán szerezzük be. Ezenkívül a húgomtól szoktunk kapni leveleket, aki Amerikában él. Egyébként iskolás koromban nekem is volt bélyeggyűjteményem, még takarékbélyeget is vásároltam a zsebpénzemből, amit később a postán váltottam be.