Növekszik a Játékoskártya regisztrációt biztosító értékesítőhelyek száma – már 4300 helyen érhető el
Több mint 40 százalékkal nőtt azon helyek száma, ahol elérhetővé vált a Szerencsejáték Zrt. Játékoskártyájának regisztrációja. 2023 márciustól ugyanis csatlakozott a Magyar Posta is, így mintegy 1300 postán lehet már igényelni a játékosoknak egyedi előnyöket nyújtó szolgáltatást. A Szerencsejáték Zrt. 2017-ben azzal a céllal vezette be Játékoskártyáját, hogy az általa nyújtott előnyökkel is fokozni tudja az ügyfélélményt, és mára több mint 600 ezer kártyabirtokos használja hétről-hétre.
2023. március 27.
A 6 éve indult Játékoskártyával a nemzeti lottótársaság ingyenesen elérhető kényelmi funkciókat biztosít játékosai számára. A szolgáltatáshoz ugyanis hozzárendelhetőek a kedvenc szelvények, így az értékesítőhelyen történő játéknál nem kell minden alkalommal újra a papíralapú segédszelvényt kitölteni. A kártya további előnye, ha a játékos elérhetőségként megadja e-mail címét, akkor automatikus nyereményértesítést kap, valamint a 200.000 forint alatti nyeremények a 80. napon külön kérés nélkül átutalásra kerülnek, ha addig nem vette fel a nyertes. Emellett a szolgáltatást igénybe vevők számára a játék is biztonságosabbá válik, hiszen az esetlegesen elvesztett nyertes szelvényekkel elért nyereményt – a kártya hiányában – más nem veheti át.
Játékoskártyát minden terminállal rendelkező értékesítőhelyen lehetett már eddig is használni, viszont a Magyar Postával való együttműködésnek köszönhetően a szolgáltatás igénylése (azaz regisztráció) már további 1300 helyen, összességében országosan már 4300 ponton lehetséges.
A Szerencsejáték Zrt. számára kiemelten fontosak a felelős játékszervezési elvek, és ezeket a Játékoskártya esetében is érvényesíti. A kártya használatával ugyanis lehetőség van az értékesítőhelyi szerencsejáték vásárlásoknál is a játékra fordított összeg vagy a veszteség korlátozására napi, heti vagy havi időszakra és akár játékokra vonatkozóan is. Ezen limitek beállításával elkerülhető a túlzásba vitt mértékű szerencsejáték.
Szerencsejáték Zrt.