Új fejezet a magyar-kínai kulturális együttműködésben: útjára indult a Nemzetek kincsei bélyegsorozat
A Magyar Posta Zrt. ünnepélyes keretek között mutatta be új, többéves „Nemzetek kincsei” bélyegsorozatának első darabját a Kínai Művészeti Központban. Az eseményen Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, dr. Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára, Wang Rudong, a Budapesti Kínai Kulturális Központ igazgatója, valamint dr. Láng Géza, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója mondott köszöntő beszédet.
2026. február 4. .
A Magyar Posta 2014-től kezdődően minden évben jelentetett meg a kínai horoszkóp jegyeit bemutató bélyeget, a Lótól a Kígyó évéig végigkísérve egy teljes, 12 éves ciklust. A „Nemzetek kincsei” sorozat erre a sikertörténetre épít, és a gazdasági kapcsolatok mellett a kulturális párbeszédet helyezi középpontba.
A bélyegkisíven megjelenő citera és kucseng – mindkettő hagyományos húros, pengetéssel megszólaltatott hangszer – a két ország zenei hagyományait és kulturális kapcsolódását szimbolizálja. Az újdonságot Baticz Barnabás grafikusművész tervezte és a Pénzjegynyomda gyártotta, a bélyegen a két hangszer nem verseng, hanem kiegészíti egymást.
„Amikor ránézünk erre a kisívre, nemcsak egy terméket látunk. Egy olyan jövőkép tárul elénk, ahol a csúcstechnológia és a hagyományőrzés megfér egymás mellett, ahol a gazdasági pragmatizmus és a kulturális nyitottság kéz a kézben jár” – hangsúlyozta dr. Túri Anikó államtitkár, hozzátéve, hogy a magyar és kínai kultúrában meglepően sok a közös vonás, amelyet ez a bélyeg is megörökít.
„Bár egyre digitalizálódó világban élünk, a bélyeg szerepe nem csökkent, csak átalakult, ma már inkább az értékőrzés szimbóluma. Amikor a Magyar Posta egy ilyen témát karol fel, azzal hitet tesz a kulturális kapcsolatok ápolása mellett.” – mondta dr. Láng Géza, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.
A Magyar Posta az elkövetkezendő napokban több kínai ünnepi rendezvényen is jelen lesz: február 5-én a Várkert Bazárban tartandó kínai újévi eseményen, valamint a hétvégén a Kínai Kereskedelmi Központban, a Tavaszünnep nyitórendezvényén. Ezeken az alkalmakon nemcsak az új bélyeget, hanem a teljes, 12 éves horoszkóp-sorozatot is bemutatják a látogatóknak.