Jó hangulatú és tartalmas program várta az egykori és mostani diákokat a Puskás Tivadar Távközlési Technikum megalapításának századik évfordulójára szervezett ünnepi hét nyitónapján. Generációk vallomásai címmel a tornacsarnokban dr. Horváth László Ferenc igazgató meghívására az iskola valamikori diákjai idézték fel az elmúlt száz év fontosabb eseményeit, személyes tapasztalataikat és az iskolás évek kedves emlékeit.

A vallomások sorában Varga István, dr. Szendrő Péter professzor emeritus, Katona Kálmán egykori miniszter, Nagy György szerkesztő-műsorvezető és Bognár Mihály olykor humoros, olykor szívszorító emlékezései után kapott szót Molnár Róbert, Levél és Csomag Üzletág vezető, aki szintén a Puskásban végzett. Köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy részt vehet a centenáriumi programokon különös tekintettel arra, hogy a huszonöt évvel ezelőtti, 75. évfordulós események aktív szervezői közé tartozott. Az emlékek felidézését követően bemutatta a közönség számára a 100 éves a Puskás Tivadar Távközlési Technikum elnevezésű bélyeget, majd az elsőnapi boríték keretezett példányai közül dr. Horváth László Ferenc igazgatónak és Puskás Tivadar ükunokájának, Maros Katinkának adott át egy-egy példányt. A rendezvény zászlószalagok felkötésével, majd emléktábla avatással folytatódott. Az esemény résztvevői számára a Budapest 62-es posta munkatársai biztosítottak lehetőséget a bélyeg és egyéb filatéliai termékek megvásárlására. A délután folyamán iskolatörténeti kiállítások nyíltak, este pedig a Vígszínházban díszelőadás várta az ünneplőket. A Puskás Tivadar Távközlési Technikum a Magyar Királyi Posta 1912-ben alapított Műszerész Tanonciskolájából nőtt mára az ország legjelentősebb középfokú távközlési intézményévé. Az első távíróvonal 1847-ben épült ki Pozsony és Bécs között és 1881-ben építették ki a Puskás fivérek (Tivadar és Ferenc) az első budapesti telefonközpontot és a telefonhálózatot. Ez a fejlődés sürgette a hazai szakemberképzés megoldását. Kolossváry Endre, az első postamérnökök egyike kezdeményezte 1910-ben a Posta ipari szakiskolájának megszervezését. Két év alatt készült el a Ferencvárosban, a Gyáli úton a háromszintes neobarokk stílusú iskolaépület, melynek tervezője és kivitelezője Fleischl Róbert építész volt. A Magyar Királyi Posta Műszerész Tanonciskolája 1912. október 24-én kezdte meg működését. A II. világháborút követő változások és későbbi fejlesztések, korszerűsítések eredményeként a Puskás Tivadar Távközlési Technikum a 60-as évek elejére az ország híradástechnikai színvonalát reprezentáló, a szakmai képzés számára korszerűen felszerelt iskola lett. A Puskás Tivadar Távközlési Technikum centenáriumát köszöntő bélyeggel már 2012. március 22-e óta levelezhet a nagyközönség. A bélyeg az Idegenforgalom elnevezésű forgalmi bélyegsorozat részeként, a Debreceni Egyetem alapításának 100. évfordulóját köszöntő címlettel együtt jelent meg.

Szöveg: Somlai Orsolya, Bélyeg ÜzletFotó: Tarkó András, PTTT